Előadás, éneklés és gyakorlati készségek
Az előadás, éneklés és gyakorlati terület az érettségin a tiszta intonációt, a helyes légzést, az artikulációt, a tempó és dinamika tudatos használatát, valamint a kottából és fejből éneklést kéri számon. A vizsgán nem elég „szépen énekelni”: a zenei szerkezetet hallhatóvá kell tenni.
Alapelvek
- A levegővétel a frázis határához igazodik; a mély légzés és a támasz biztosítja az intonációt.
- Az artikuláció a szöveg érthetőségét és a dallam ívét szolgálja; a mássalhangzók nem nyelik el a ritmust.
- A tempó és a dinamika a forma egészéhez igazodik; a záróhangot nem szabad siettetni.
- Szolmizáláskor a relatív szolmizáció a hangnemi viszonyokat mutatja, a kézjelek a magasságot segítik.
- Kamarazenében a tempó, az intonáció és a légzés közös; a vezető szólamot követni kell.
Kidolgozott példa
Egy G-dúrban lejegyzett népdal éneklését F-dúrra transzponáljuk. A dallam minden hangja egy nagy szekunddal mélyebbre kerül, a záróhang G-ről F-re változik, a dallam belső hangközei változatlanok. Ha valaki csak a záróhangot igazítja, de a középső hangokat nem, hamis lesz a dallam. Ezért transzponáláskor a hangnemi viszonyt kell átvinni, nem egyes hangokat.
Csapdák
- A túl gyakori levegővétel megszakítja a frázist; a levegővétel nem lehet öncél.
- A hangos éneklés nem azonos a jó intonációval; a dinamika a frázis csúcsához igazodik.
- A kottából éneklésnél a ritmus és a szöveg együtt dönt; a dallam fejből ismerése nem pótolja a kotta olvasását.