Érettségi Latin cheat sheet

Első olvasás: keresd meg az összes igei állítmányt (ige, infinitivus, participium), és jelöld a kötőszókat; ezek adják a tagmondatok határait.

Szórendi szabály: az ige gyakran a tagmondat végén áll; az első helyen lévő szó hangsúlyos, a mondat információs szerkezetét tükrözi.

Névelő hiánya: a latin nem használ névelőt; a magyar fordításban a kontextus dönti el a határozott/határozatlan névelőt (pl. rex = 'a király' vagy 'egy király').

AcI felismerése: infinitivus + accusativus együttese; a mondatbeli szerep szerint fordítsd 'hogy' kötőszós mellékmondattal vagy 'hogy' nélküli szerkezettel.

Participium coniunctum: a participiumot mellékmondattal ('mivel..., miután..., amikor...') vagy jelzős szerkezettel lehet visszaadni; az időviszonyt a participium ideje és az igeidő együtt határozza meg.

Ablativus absolutus: névszó + participium ablativusban, önálló határozói mellékmondatként fordítandó; az alany különbözik a főmondatétól.

Kötőszók jelentése: sed, autem, tamen, igitur, enim, nam, quod, quia, cum, ut, ne – ezek pontosítják a logikai viszonyt (ellentét, ok, cél, következmény).

Szövegkohézió: figyeld a névmási utalásokat (is, hic, ille, se, suus) és az ismétléseket; ezek mutatják, ki kire utal a szövegben.

Hexameter: hat versláb, dactylus (– ◡ ◡) vagy spondeus (– –); az ötödik láb kötelezően dactylus, a hatodik spondeus; a caesura gyakran a harmadik láb után van.

Pentameter: két félversből áll, az első fél dactylus/spondeus, a második fél mindig dactylus + spondeus; a középső metszetnél szünet van.

Elisio: magánhangzóval vagy m-mel végződő szó végi magánhangzója a következő szó kezdő magánhangzója előtt kiesik (pl. multum ille → mult' ille).

Szórendi inverzió: a költők a metrum miatt eltérnek a prózai szórendtől; a jelző és jelzett szó gyakran távol kerül egymástól (arany mondat).

Költői alakzatok: alliteratio, anaphora, chiasmus, hyperbaton, metonymia, szinekdoché – ezek felismerése segít az értelmezésben.

Versfordítás: a tartalmi hűség elsődleges; a metrumot magyarul nem lehet pontosan visszaadni, de a sorok tagolása és a hangsúlyok érzékeltethetők.

Catullus, Vergilius, Horatius, Ovidius: ismerd a műfajokat (líra, eposz, óda, elégia) és a tipikus témákat (szerelem, háború, barátság, száműzetés).

A versben szereplő mitológiai utalások azonosítása: pl. Vergiliusnál Aeneas, Dido, Turnus; Ovidiusnál Daedalus és Icarus.

Öt declinatio: I. -a/-ae, II. -us/-i és -um/-i, III. consonant- és i-tő, IV. -us/-ūs és -u/-ūs, V. -es/-ei; a genitivus singularis mutatja a declinatiót.

A III. declinatio i-tövei: gen. plur. -ium, abl. sing. -i, acc. plur. -es/-ia; pl. civis, civis (i-tő), de consul, consulis (consonans-tő).

Négy coniugatio: I. -are, II. -ēre, III. -ere (rövid e), IV. -ire; a perfectum és supinum alakja alapján is azonosítható (pl. amo, amare, amavi, amatum).

Rendhagyó igék: esse (sum, es, est, sumus, estis, sunt), posse, velle, nolle, malle, ire, ferre – ezek perfectum és infinitivus alakjai külön tanulandók.

Deponens igék: passzív alak, aktív jelentés (pl. loquor, loqui, locutus sum); a participium perfectum aktív jelentésű.

Semideponens: passzív perfectum, aktív praesens (pl. audeo, audere, ausus sum).

Rendhagyó névszók: deus (dei/dei, dii), domus (domus, domui), Iuppiter (Iovis), iter (itineris).

Szóalkotás: prae-, sub-, ad-, con-, dis- igekötők; -tor, -tio, -tas, -tudo, -men képzők; összetett szavak jelentése az elemekből következik.

Esetek funkciói: nominativus alany és állítmányi kiegészítés; accusativus tárgy és irány; genitivus birtokos és részleges; dativus részes és cél; ablativus eszköz, mód, hely, idő, ok; vocativus megszólítás.

Accusativus cum infinitivo (AcI): a főige után álló infinitivus és accusativus; fordítása 'hogy' kötőszós mellékmondattal, az alanyt accusativusból nominativusba téve.

Nominativus cum infinitivo (NcI): passzív főige mellett (pl. dicitur, putatur) a mellékmondat alanya nominativusban áll.

Ablativus absolutus: névszó + participium ablativusban; önálló határozói mellékmondat, amelynek alanya eltér a főmondatétól.

Participium coniunctum: a participium a főmondat valamelyik névszavához kapcsolódik; időviszonya a participium idejétől függ (praesens = egyidejű, perfectum = előidejű, futurum = utóidejű).

Függő beszéd: a főige múlt időben áll; a mellékmondatok igei conjunctivusban, az infinitivusok pedig a főige idejéhez igazodnak (praesens infinitivus = egyidejű, perfectum = előidejű, futurum = utóidejű).

Conjunctivus használata: célhatározó (ut/ne), következményes (ut/ut non), feltételes (si + conjunctivus), óhajtó, felszólító, kérdő mellékmondatokban.

Időhatározó mellékmondatok: cum historicum (cum + conjunctivus imperfectum/plusquamperfectum) = 'amikor'; cum causale = 'mivel'; cum concessivum = 'bár'.

Alapszókincs: a leggyakoribb 500 latin szó ismerete nélkülözhetetlen; ezek közé tartoznak a névmások, elöljárók, kötőszók és az alapigék.

Elöljárók esetei: in + ablativus (hely), in + accusativus (irány); ad + accusativus; cum + ablativus; sine + ablativus; per + accusativus; propter + accusativus.

Állandó szókapcsolatok: res publica (állam), res gestae (tettek), bellum gerere (háborút viselni), consilium capere (tanácsot tartani), gratias agere (hálát adni).

Igék vonzata: iubere + accusativus + infinitivus; vetare + accusativus + infinitivus; imperare + dativus; parere + dativus; uti + ablativus; potiri + ablativus/genitivus.

Rokon jelentésű szavak megkülönböztetése: dicere (mond), loqui (beszél), narrare (elbeszél), referre (beszámol); videre (lát), spectare (néz), aspicere (megpillant).

Szólások és közmondások: 'Alea iacta est' (a kocka el van vetve), 'Veni, vidi, vici', 'Carpe diem', 'Memento mori', 'Panem et circenses'.

Szófajváltás: a latin gyakran használ melléknevet főnévként (boni = a jók), illetve infinitivust főnévként (scire = a tudás).

Szinonimák árnyalatai: magnus (nagy), ingens (óriási), grandis (tekintélyes); parvus (kicsi), exiguus (csekély), pusillus (apró).

Res gestae: Augustus idején a tetteit tartalmazó felirat; a principatus megalapításának dokumentuma, amelyben a princeps a köztársaság helyreállítását hangsúlyozza.

Állami intézmények: consul (2 fő, évente), praetor, quaestor, censor, tribunus plebis, senatus (300, majd 600 tag), comitia centuriata, comitia tributa.

Társadalmi rétegek: patriciusok, plebeiusok, equites (lovagok), libertusok (felszabadítottak), servi (rabszolgák); a cliens-patronus viszony a társadalmi háló alapja.

Mindennapi élet: domus (városi ház), villa (vidéki birtok), forum (piac és közélet), thermae (fürdők), circus (versenypálya), amphitheatrum (gladiátorjátékok).

Vallás: Iuppiter, Iuno, Minerva (Capitoliumi triász); Mars, Venus, Apollo; a császárkultusz és a keleti misztériumvallások (Isis, Mithras) terjedése.

Római jog: XII táblás törvények (i. e. 451–450), ius civile, ius gentium, praetori edictum; a jogtudósok (Gaius, Ulpianus) munkássága.

Történelmi korszakok: királyság (i. e. 753–509), köztársaság (i. e. 509–27), principatus (i. e. 27 – i. sz. 284), dominatus (284–476).

Nevezetes események: pun háborúk (i. e. 264–146), Gracchusok reformjai (i. e. 133–121), Sulla dictaturája (i. e. 82–79), Caesar meggyilkolása (i. e. 44), actiumi csata (i. e. 31).

A latin irodalom magyarországi hatása: a középkori magyar latinság (Gesta Hungarorum, Anonymus), a humanista udvar (Mátyás, Janus Pannonius).

Janus Pannonius (1434–1472): magyar humanista költő, latin nyelvű epigrammák és elégiák szerzője; művei a latin költészet magyarországi recepciójának csúcsát jelentik.

Bessenyei György és a felvilágosodás: a latin klasszikusok fordítása és utánzása a magyar irodalmi nyelv fejlődésében.

Vergilius hatása: az Aeneis magyar fordításai (Baróti Szabó Dávid, Lakatos István) és a nemzeti eposzokra gyakorolt hatása (Zrínyi: Szigeti veszedelem).

Horatius recepciója: ódáinak fordítói (Berzsenyi, Kölcsey, Arany János); a 'carpe diem' és a 'aurea mediocritas' gondolata a magyar lírában.

Ovidius hatása: az Átváltozások (Metamorphoses) magyar fordítása és hatása a magyar mitológiai tárgyú irodalomra.

Catullus és a neoterikusok: a magyar költészetben a szerelmi líra mintájává váltak (pl. Radnóti Miklós fordításai).

A latin mint iskolai tantárgy: a magyar gimnáziumi oktatásban a klasszikus szövegek olvasása és fordítása; az érettségi követelményrendszer része.