Érettségi Magyar cheat sheet

Szépirodalmi vs. nem szépirodalmi szöveg: a szépirodalmi képszerű, többértelmű, hangulatteremtő; a nem szépirodalmi (ismeretterjesztő, publicisztikai, hivatalos, tudományos) egyértelmű fogalmi közlésre törekszik.

A fő gondolat megállapítása: egy-két mondat, amely az egész szövegre érvényes; nem azonos a címmel, és nem a részletek számával mérhető.

Kohéziós eszközök: névmási utalás (anafora, katafora), kötőszók, határozószók, szóismétlés, szinonimahálózat – ezek nélkül a mondatok sora nem szöveg.

Bekezdésszerkezet: tételmondat (a bekezdés állítása) → kifejtés → példa/bizonyíték → záró összegzés; a tételmondat helye általában a bekezdés első mondata.

Érvelő szöveg vázlata: tézis – érv – bizonyíték – ellenérv és cáfolat – következtetés; az érv állítás, a bizonyíték tény, adat vagy példa, tehát nem azonosak.

Hír és kommentár: a hír tényközlő, tárgyilagos, piramis szerkezetű; a kommentár a tényekhez véleményt, értékelést és magyarázatot fűz.

Táblázat, grafikon olvasása: először a mértékegységet, a viszonyítási alapot és a tendencia irányát kell ellenőrizni, csak ezután az egyedi adatot.

Forrásmegjelölés: szerző, cím, a megjelenés helye és éve, oldalszám; a meg nem jelölt átvétel plágium, függetlenül a szándéktól.

Idegen szó jelentése a kontextusból: a szövegkörnyezet (definíció, felsorolás, ellentét, példa) gyakran maga adja meg a jelentést, ezért a szótár használata előtt a környezetet kell kiolvasni.

Esszé váza: bevezetés (problémafelvetés) – tárgyalás (2–4 logikai egység, mindegyikben állítás és bizonyítás) – befejezés (következtetés, új téma nélkül).

Érvelő szöveg minimális követelménye: egy tézis és legalább két-három önálló érv, mindegyikhez példa, adat vagy hivatkozás; az érvek nem ismételhetik egymást.

Műfaji gyakorlat ismérvei: címzett, nézőpont, időkezelés, hangnem – a napló belső nézetű és időhöz kötött, a levél címzetthez szól, a kritika értékel és indokol.

A magyar helyesírás négy alapelve: szóelemzés, kiejtés, hagyomány, egyszerűsítés; a szóelemző elv érvényesül például a „házban”, „kertben” alaknál.

Vesszőhasználat: a mellérendelő tagmondatok közé vessző kerül, kivéve az „és”, „vagy”, „meg”, „s” kötőszóval jelölt kapcsolatos viszonyt.

Idézés: a szó szerinti idézet pontos, idézőjelbe zárt és forrásmegjelöléssel ellátott; a tartalmi idézet saját szavakkal, idézőjel nélkül, de hivatkozással közöl.

Nyelvhelyességi alapesetek: alany–állítmány egyeztetés számban és személyben, a birtokos személyrag egyeztetése, valamint az ige vonzatának megtartása.

Stílus a fogalmazásban: a szöveg céljához igazodó, tárgyilagos hangnem; a szleng, a túlzó jelzők és a közhelyek rontják az érvelés hitelét.

Az elemzés menete: téma/motívum → szerkezet → műnem és műfaj → nyelvi-stilisztikai eszközök → hatás; minden állítást szövegidézet vagy konkrét formatény igazol.

Líra: a lírai beszélő nem azonos a szerzővel; a vershelyzet (ki, kihez, honnan szól) határozza meg a megszólalás módját és hangnemét.

Verselési rendszerek: ütemhangsúlyos (magyar, szótagszámra és ütemre épül), időmértékes (rövid–hosszú szótagok), szótagszámláló; a szimultán verselés egyszerre kettő.

Rímfajták: páros (aabb), keresztrím (abab), ölelkező (abba), bokorrím; a rím lehet tiszta, asszonánc vagy gazdag.

Epika: elbeszélő és nézőpont (első/harmadik személy, mindentudó vagy korlátozott), időkezelés (kronológia, kihagyás, visszatekintés), jellemzés (közvetlen és közvetett).

Dráma: dialógus és monológ, jelenet és felvonás, drámai kollízió; a mellékszöveg (utasítás) a színpadi megjelenítésre vonatkozik, nem a cselekményre.

Szóképek rendszere: hasonlat (mint), metafora (azonosítás), metonímia (érintkezés), szinesztézia (érzékek keverése), megszemélyesítés, allegória.

Két mű összehasonlítása: a közös téma/motívum kimutatása után a korszak, a műfaj, a szerkezet és a hangnem eltérését is kötelező bemutatni, különben az elemzés egyoldalú.

Hangtan: a magánhangzókat rövidség/hosszúság, nyelvállás és ajakállás szerint, a mássalhangzókat képzés helye, képzés módja és zöngésség szerint osztályozzuk.

Toldaléktípusok: a képző új szót alkot, a jel módosítja a jelentést (többesjel, múlt idő jele, fokjel), a rag mondatbeli viszonyt jelöl és szóvégi helyzetű.

Szófajok: alapszófajok (ige, főnév, melléknév, számnév, névmás, határozószó) és viszonyszók (névelő, kötőszó, névutó, segédige, igekötő, partikula, indulatszó).

Mondatrészek: alany, állítmány, tárgy, határozók (hely, idő, mód, ok, cél, eszköz, társ, állapot) és jelzők (minőség, birtokos, mennyiség, értelmező).

Szószerkezetek: alárendelő (alanyos, tárgyas, határozós, jelzős) és mellérendelő (kapcsolatos, ellentétes, választó, következtető, magyarázó).

Jelentéstan: poliszémia (egy alak, összefüggő jelentések), homonímia (azonos alak, független jelentés), szinonímia, antonímia, valamint jelentésváltozás metafora és metonímia útján.

Szótagolás: a magyar szótag magánhangzóval kezdődik; a magánhangzók között annyi mássalhangzó kerül a következő szótagba, amennyi szókezdőként megállná a helyét.

Tulajdonnevek helyesírása: a személynév, az intézménynév, a márkanév és a mozaikszó külön szabályok szerint írandó; a betűszó csupa nagybetűs, a szóösszevonás kisbetűs.

Helyesírási alapelvek érvényesülése: szóelemzés (ház+ban), kiejtés (kúszik–mászik), hagyomány (családnevek, j–ly), egyszerűsítés (a három mássalhangzó találkozásánál).

Korszakok sorrendje: ókor – középkor – reneszánsz – barokk – felvilágosodás – romantika – realizmus/naturalizmus – szimbolizmus – avantgárd – posztmodern.

Műnemek és határesetek: líra, epika, dráma; a ballada lírai-epikai, a drámai költemény pedig epikai és drámai elemeket ötvöz (Az ember tragédiája).

Műfajok: óda, elégia, epigramma, dal, himnusz, ballada, eposz, novella, regény, tragédia, komédia, drámai költemény.

A magyar kánon alapszövegei: Balassi, Zrínyi, Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Madách, Mikszáth, Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Márai, Ottlik.

Irodalmi irányzatok ismérvei: romantika (érzelem, szabadság, népiesség), realizmus (társadalomábrázolás, tipikus figura), szimbolizmus (szimbólum, zeneiség, sejtetés).

Nyugat: 1908 és 1941 között megjelenő folyóirat; első nemzedéke Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz, a modern magyar irodalom intézményes kiindulópontja.

Kötött formák: szonett 14 sor (4+4+3+3), haiku 3 sor (5-7-5 szótag), hexameter hat versláb, disztichon hexameter + pentameter.

Világirodalmi kapcsolódások: Homérosz eposzai, Dante Isteni színjátéka, Shakespeare drámái, Goethe Faustja, Tolsztoj regényei, Kafka és Orwell prózája.

Kommunikációs modell: adó – üzenet – csatorna – vevő, valamint kód, kontextus és zavar; a zavar lehet fizikai, szemantikai vagy pszichológiai.

Jakobson nyelvi funkciói: referenciális, emotív, konatív, fatikus, metanyelvi, poetikai; egyazon szövegben több funkció egyszerre működik, más-más súllyal.

Arisztotelészi érvfajták: logosz (észérv, adat, logikai következtetés), éthosz (a beszélő hitelessége, jelleme), pathósz (a hallgatóság érzelmeire hatás).

Retorikai alakzatok: anafora (szó- vagy sorismétlés), felsorolás, ellentét, megszólítás, költői kérdés, hiperbola, alliteráció, fokozás.

Nyelvváltozatok: területi (nyelvjárás), társadalmi (csoportnyelv, szleng, szaknyelv), helyzeti (regiszter: bizalmas, hivatalos, tudományos).

Stílusregiszterek: hivatalos (semleges, pontos), tudományos (fogalmi, tárgyilagos), publicisztikai (figyelemfelkeltő), társalgási (személyes, rövid mondatok).

Érvelési hibák: ad hominem (személyes támadás), körben forgó érv, hamis dilemma, csúsztatás, tekintélyre hivatkozás, egyoldalú szelekció.

Médiaszöveg-jellemzők: hírérték, szenzáció, forráskezelés, a cím és a tartalom viszonya, manipulatív technikák (clickbait, keretezés, ismétlés).

Nonverbális kommunikáció: mimika, gesztus, testtartás, proxemika, vokalitás; jelentésük kultúrafüggő, ezért nem tekinthetők univerzálisnak.