Érettségi Magyar key terms

A szöveg felszíni, nyelvi összetartozása: a mondatokat és bekezdéseket névmások, kötőszók, ismétlés, toldalékos utalás vagy szórend kapcsolja egymáshoz. A kohézió formai eszközökön nyugszik, és hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó a szöveget egységes egészként értelmezze.

A szöveg tartalmi-logikai összefüggése: az olvasó a benne rejlő utalásokból, ismereteiből és következtetéseiből állítja össze értelmes egésszé. A koherencia nem a felszínen látszik, hanem a befogadó értelmezésében jön létre.

A szöveg nagyobb tartalmi egységeinek elrendezése: a bevezetés, a tárgyalás és a lezárás, illetve a témák, gondolati egységek sorrendje. A makroszerkezetet a szöveg célja, műfaja és a szerző stratégiája alakítja.

Olyan következtetés, amellyel az olvasó a szövegben ki nem mondott információt pótol a saját tudásából és a szöveg utalásaiból. Nélküle a kihagyásos, utalgató irodalmi szövegek jelentése nem áll össze.

A szövegek cél és szerkezet szerinti nagy csoportja, például elbeszélő, leíró, érvelő, tájékoztató vagy utasító szöveg. A szövegtípus ismerete segít előre jelezni, milyen felépítésre és nyelvi megoldásokra számíthatunk.

A vizsgadolgozat központi állítása, amelyet a szöveg bizonyítani kíván. Egyértelműen megfogalmazott, vitatható, de érvekkel alátámasztható mondat; nem tényközlés és nem kérdés. A tézishez a bevezetésben és a befejezésben is vissza kell térni.

A szöveg gondolatmenetének előzetes, pontokba szedett terve. Rögzíti az állítást, a fő érveket, a példákat és az egyes egységek sorrendjét, így a fogalmazás közben megakadályozza a gondolatmenet szétesését és az ismétlést.

Olyan rövidebb értekező prózai műfaj, amely egy kérdést vagy állítást önálló gondolatmenettel, példákkal és személyes hangvétellel jár körül. Az érettségin a vizsgázó saját álláspontját fejti ki benne, irodalmi vagy közéleti témában.

Más szerző szövegének szó szerinti átvétele, illetve a forrás megnevezése. Az idézetet idézőjel és pontos szöveghűség jellemzi; hivatkozáskor a szerzőt, a művet és a pontos helyet kell megadni, hogy az átvétel ellenőrizhető legyen.

A megírt szöveg átolvasása és javítása: a szerkezet, a kohézió, a stílus, a helyesírás és a nyelvhelyesség ellenőrzése, a fölösleges részek törlése, a hiányzó utalások pótlása. Az érettségin külön értékelik a nyelvi minőséget, ezért nem maradhat el.

A szöveg egy gondolati egységét tartalmazó, új sorral kezdődő része. Egy bekezdés rendszerint egy állítást fejt ki példákkal vagy magyarázattal, és a következő bekezdéshez logikai kapcsolóelemekkel vagy utalással csatlakozik.

A vers beszélőjeként megjelenő hang, aki nem azonosítható feltétlenül a szerzővel. A lírai én pozíciója, hangvétele és nézőpontja alakítja a vers világát; elemzéskor azt érdemes vizsgálni, ki szólal meg és kinek.

Ismétlődő, jelentéshordozó kép, tárgy, cselekvés vagy helyzet egy művön belül vagy több mű között. Változásai és visszatérései a mű szerkezetére és jelentésére utalnak; két mű összehasonlításakor a közös motívumok vezethetik az elemzést.

Kultúrtörténetileg kialakult, visszatérő kép, helyzet vagy témakör, például a hazatérő vándor, az elmúlás vagy a szerelem tűnékenysége. Nem azonos a motívummal: általánosabb, közös irodalmi hagyományra épül.

Az epikai mű elbeszélője, akit nem szabad összetéveszteni a szerzővel. Lehet mindentudó vagy korlátozott, külső vagy belső nézőpontú, résztvevő vagy kívülálló; nézőpontja dönti el, mit és hogyan tud meg az olvasó.

A mű felépítése, részeinek aránya és egymáshoz rendelése. Vizsgálható a szerkezeti tagolás (például fejezetek, strófák, versszakok), a fokozás, az ellentét, a keret vagy az ismétlődő elemek mint a jelentést hordozó rendszer részei.

Olyan kép, amely önmagán túl egy általánosabb, gyakran nem fogalmi jelentésre utal, s ez a jelentés konvención alapul. A szimbólum jelentése nem pontosan körülhatárolható; a mű egészéből és a közös kulturális háttérből bomlik ki.

Szövegek közötti kapcsolat: egy mű utal, átír vagy párbeszédbe lép korábbi szövegekkel, például vendégszöveget idéz vagy egy ismert toposzt parodizál. Az intertextuális utalások felismerése elengedhetetlen, mert a jelentés gyakran ezeken a kapcsolatokon keresztül jön létre.

Két mű együttes elemzése közös téma, motívum vagy szerkezeti elv alapján. A feladat nem két külön elemzés egymás után, hanem végig szempontváltás: a hasonlóságokat és a különbségeket ugyanazon kérdés mentén kell kimutatni.

A magyar líra rögzített ritmusú formája, amelyben a verslábak hosszú és rövid szótagok váltakozásából épülnek fel, például jambus vagy trocheus. Klasszikus példái a görög–római mintát követő XIX. századi költemények.

A szó legkisebb, önállóan jelentéssel vagy nyelvtani funkcióval bíró egysége. A tő és a toldalékok (képző, jel, rag) morfémák; a morfémákra bontás segít megérteni a szó szerkezetét és a helyesírás szóelemző elvét.

A szó tövéhez járuló morféma. A képző új szót hoz létre és megváltoztathatja a szófajt, a jel a szó alakját módosítja jelentésváltozás nélkül, a rag pedig a mondatbeli viszonyt fejezi ki és lezárja a szót.

Két vagy több szó nyelvtani kapcsolata, például alárendelő viszony a jelző és a jelzett szó, vagy a vonzat és az ige között. A szintagmák építik fel a mondatot, ezért a mondatelemzés alapját is jelentik.

Egyetlen szó több, egymással összefüggő jelentése, például a levél növényi részt és postai küldeményt is jelölhet. A jelentések közös szemantikai mag köré szerveződnek; a szövegkörnyezet dönti el, melyik értelmezés érvényes.

A magyar szavak hangrendi törvénye: a toldalék hangzásban illeszkedik a szótőhöz. Mély és magas hangrendű szavakhoz eltérő toldalékváltozat járul, a vegyes hangrendűekhez többnyire a mély változat; az összetételekben az utótag dönt.

A magyar helyesírás egyik alapelve: a szó toldalékolt alakját úgy írjuk, hogy a szóelemek, elsősorban a tő és a toldalék határa felismerhető maradjon. Ezért írjuk például a házban alakot, noha kiejtéskor hasonulás történik.

Az irodalmi művek legátfogóbb csoportosítása a megjelenítés módja szerint: epika, líra és dráma. Az epika eseményeket beszél el, a líra érzést, hangulatot szólaltat meg, a dráma pedig cselekvésben, párbeszédben jelenít meg; a műfajok ezeken belül helyezkednek el.

Rövid, verses epikai műfaj, amely egyetlen, gyakran tragikus eseményt sűrített formában, párbeszédes és drámai jelenetekkel mond el. Jellemzője a kihagyásos szerkesztés, a sejtetés és a dallamos, gyakran refrénes forma; a magyar irodalomban Arany János balladái a kánoni példák.

A XIX. század első felének irodalmi irányzata, amely a szabadság, az egyéniség, a népiesség és a végletes érzelmek felé fordult. Kedveli a titokzatost, a távolit és a történelmi témát, fellazítja a műfaji határokat; a magyar irodalomban a reformkor nemzedékének művei képviselik.

1908 és 1941 között megjelenő irodalmi folyóirat, a modern magyar irodalom meghatározó fóruma. Első nemzedékéhez tartozik többek között Ady Endre, Babits Mihály és Móricz Zsigmond; fellépése éles szembenállást váltott ki a konzervatív kritikával.

Olyan megállapítás, amely egy állítás elfogadását más, már elfogadott vagy bizonyított állításokkal támasztja alá. Az érvelés során az érv és a belőle levont következtetés közti kapcsolatot is meg kell indokolni, különben az érvelés sántít.

A nyelvhasználat helyzethez, szerephez és kapcsolathoz igazodó változata, a bizalmas beszélt nyelvtől a hivatalos írott nyelvig. A regiszter megválasztása udvariassági és identitásjelző funkciót is hordoz; a műfajhoz nem illő regiszter hiteltelenné teheti a szöveget.

A stílusnak egy-egy kommunikációs szféra által kialakított, viszonylag állandó változata, például a tudományos, a publicisztikai, a szépirodalmi, a hivatalos vagy a társalgási stílus. Az egyes rétegek jellegzetes szókincset, mondatszerkesztést és képhasználatot mutatnak.

Olyan kommunikációs eljárás, amely a befogadó döntését rejtett eszközökkel, például elfogult szóhasználattal, hiányos információval vagy érzelmi nyomásgyakorlással kívánja befolyásolni. Nem azonos a meggyőzéssel: itt a befogadó nem ismerheti fel a rá ható érveket és szándékot.

A beszéd létrejöttének hármas feltétele: ki beszél, kihez szól és milyen célból, milyen témáról. A szónok a hallgatóság ismereteihez, érzelmeihez és a helyzethez igazítja érveit és stílusát; ezt a vizsgálatot nevezi a szakirodalom retorikai helyzetnek.